Amikor a kapcsolati tőke, valódi tőkévé alakulhat
A program mostantól egészen április elsejéig tart. Ha egy mondatban össze akarnánk foglalni az akciót, akkor azt is mondhatnánk: mindenki hozzon magával minimum egy vagy két embert!
A cél, hogy minél több magyar diák menjen világot látni és természetesen képezni magát.
Éppen ezért a pályázónak függetlenül, hogy dolgozóról vagy hallgatóról van-e szó részben magyar, részben külföldi diákokat (az ő esetükben feltétel, hogy más ösztöndíjprogramban ne vegyenek részt) kell megszólítania, promóciós előadás vagy tájékoztató formájában. Mindezt úgy, hogy bizonyítható legyen a befolyás, vagyis ténylegesen azért ténylegesen azért vegyen részt valaki a mobilitásban, mert a pályázó sikeresen teljesítette küldetését. Ez pedig nem lehetetlen.
Részképzés esetén minimum 4, szakmai gyakorlat esetében minimum 2 hónapos időtartam esetén jár a jutalom.
Merthogy mindez pénzzel jár. És így értelmet nyer a cím, hogyan lesz kapcsolatiból, valódi tőke.
A részleteket a HALLGATÓKNAK, OKTATÓKNAK linken lehet megtalálni, de a lényeg, hogy 50 és 500 ezer forint közötti összeget is el lehet nyernie valakinek, ha ügyes, kitartó és eredményes.
Mindezért persze meg kell dolgozni és a precíz dokumentáció is elkerülhetetlen. Rossz hír a Nemzetközi Igazgatóság munkatársai számára, hogy összeférhetetlenség miatt, ők nem vehetnek részt a pályázaton.
Még egy lényeges információ: jelentkezni online kell az erasmusmiskolc@gmail.com, a pénz pedig csak akkor jár, ha a miskolci diák a világ egy másik pontján mobilitását meg is kezdi.