Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

A felsőoktatás nemzetkötiesedésének legfontosabb 2016-os találkozója zajlott Miskolcon

2016. november 19., 13:15
A Tempus Közalapítvány és a Miskolci Egyetem közös rendezésében zajlott le 2016. november 8-10. között a felsőoktatási intézmények nemzetközi oktatási ügyekkel foglalkozó koordinátorainak éves találkozója. 8-án a Miskolci Egyetem, 9-10-én pedig a Lillafüredi Palota Szálló volt a rendezvény helyszíne.

 

A találkozót Torma András rektor nyitotta meg. Köszöntő szavai után a Tempus Közalapítvány vezetői, Tordai Péter igazgató, Bokodi Szabolcs és Dobos Gábor kaptak szót. A keddi program az egyetem bejárásával zárult, ahol Palotás Árpád, a Műszaki Anyagtudományi kar dékánja tartott látványos bemutatót, majd a résztvevők megtekintették a Bosch Tanszék laboratóriumait, ill. a Selmeci Emlékkönyvtárat. A találkozó szerda-csütörtökön szakmai programokkal folytatódott. A program innen letölthető.

A nemzetközi koordinátori találkozó jelentősége abban rejlik, hogy a nemzetköziesedés, és az azt előmozdító programcsokor (Campus Mundi, CEEPUS, Erasmus+, Stipendium Hungaricum), egyik első számú prioritásává vált a hazai felsőoktatási intézményeknek. A külső láthatóság és a külföldi hallgatók az egyik legfontosabb mércéi az egyetemek versenyképességének, egyben egyre fontosabb finanszírozási forrásai is a felsőoktatásnak.

A kiemelt stratégiai fontosságot igazolták a találkozón elhangzott előadások is. Az Erasmus+ programban 2016-ban 16 millió euró állt rendelkezésre Magyarországon, és ez a keret 27-28 millióra emelkedik 2020-ig. Ennek megfelelően a jelenlegi évi 4000 körüli kiutazói hallgatói létszámot 2020-ra több mint 50%-al kívánják növelni. Ugyancsak a hallgatók külföldi mobilitását segíti a Campus Mundi program, aminek 2015-2020 közötti költségvetése 9,2 milliárd forint. A Stipendium Hungaricum program a külföldi hallgatók magyarországi tanulmányait támogatja. Míg 2014-ben 768, 2016-ban már több mint 2300 külföldi diák kezdhette meg tanulmányait a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében, és ez a szám a következő években a többszörösére növekszik majd a kormány vállalásai szerint.

A találkozón jelezték, hogy még az eddigieknél is lényegesen több tennivaló hárul majd az egyetemekre, ami egyrészt a külföldi hallgatók növekvő létszámából, másrészt egyes feladatok Tempus Közalapítványtól az egyetemre való decentralizálásából adódik. A növekvő feladatok elkerülhetetlenné teszik a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kollegák létszámának emelését. Ugyancsak elhangzott, hogy az elmúlt években megtorpanni látszik a hazai hallgatók külföldi mobilitása, ami veszélyezteti a stratégiai célokban megjelölt létszámok teljesülését. A mobilitás fokozásának egyik fő akadályaként a külföldi tanulmányok hazai beszámításának nehézségeit jelölték meg.

 

További anyagok a találkozóról: