Pályakezdőként külföldi szakmai tapasztalattal? Nem lehetetlen
Megéri külföldön tölteni a szakmai gyakorlatot?
Mindenképpen, hiszen a külföldön végzett szakmai gyakorlat pluszt is ad az álláskeresésnél. Az Európai Bizottság hatástanulmánya szerint gyorsabb előmenetelre számíthatnak, és már a munkába álláskor nagyobb felelősséggel járó feladatokat kapnak azok a fiatalok, akik kipróbálták magukat egy külföldi cégnél, vállalkozásnál vagy szervezetnél.
Miért jobb ez, mintha itthon lennék gyakornok?
Sokat lehet belőle profitálni – mind szakmai téren, mind a személyiségfejlődés, a nyelvtudás és a kapcsolatok tekintetében. Az elhelyezkedésnél fontos szempont, hogy belekóstoltál egy másik országban működő cég vagy intézmény életébe, megismerted az ottani munkahelyi kultúrát, és önállóan boldogultál idegen környezetben. Nem mellesleg, óriási kalandban lehet részed, és még ösztöndíjat is kaphatsz a szakmai gyakorlat idejére!
Hogy lehet fogadóhelyet keresni?
Kérj segítséget az oktatóidtól vagy a külügyi iroda munkatársaitól, hiszen már létező nemzetközi projektekből, korábbi együttműködésekből lehetnek kapcsolataik olyan vállalatokkal vagy szervezetekkel, amelyek szívesen fogadnak gyakornokokat. De közvetlenül is megkeresheted azokat a cégeket vagy kutatóintézeteket, amelyek a te szakterületeden vagy érdeklődési területeden tevékenykednek bárhol a világban. Sokat segíthetnek az online gyakornokkereső adatbázisok is.
Csak a kötelező szakmai gyakorlatot lehet ezzel kiváltani?
Nem, szakmai gyakorlati ösztöndíjra azok a felsőoktatási hallgatók is jelentkezhetnek, akik szeretnének munkatapasztalatot szerezni a szakterületükön, speciális témák iránt érdeklődnek, vagy akár önkéntesként dolgoznának egy külföldi szervezetnél. A korábbi Campus Mundi ösztöndíjasok között például volt már, aki a robotsebészettel ismerkedett egy amerikai magánkórházban, más a papagájok fajfenntartásával foglalkozó civil szervezetnél segédkezett Peruban, és volt, aki pszichológusként egy online játékfejlesztő startupnál volt gyakornok Németországban.
Ha március 30-ig pályázol Campus Mundi szakmai gyakorlatra, nyáron már utazhatsz is! A program havi 200-350 ezer forint ösztöndíjjal támogatja a nemzetközi tapasztalatszerzésedet. További információ a www.campusmundi.hu honlapon és a Campus Mundi Facebook oldalon található.